2011. augusztus 13., szombat

Om peyote-minta, avagy az első igazi saját peyote-mintám


Ezután kicsit felbátorodtam és miután már régóta vágytam egy om-motívumos peyote-mintára, úgy döntöttem, hogy mintatervezővel megpróbálok kép alapján mintát tervezni.

Ezt a képet tettem be a mintatervezőbe (EasyBeadPatterns-t használtam, ugyanúgy, ahogy az előző mintához is):


Aztán próbálgatni kezdtem, hogy hány szemes peyote-tal lenne a legjobb és végül a kétszemes tűnt a legjobb választásnak. Némi korrigálás után ilyen lett a minta:




Ebből is készült kép szépen bekereteztetve, ahogy illik:-), de az is ajándék lett és egyelőre még erről sincs fotóm. Mindkét minta akkora lett, hogy karkötőnek túl nagy lenne, ezért falikép lett belőlük. Kisebb méretben ugyanis nem jött volna ki szépen a minta.

***

Az OM (AUM) ősi szimbólum, Indiában ugyanúgy szent szó, mint a Bibliában az Ámen. Az OM a világegyetem alaprezgése, az egyetemes mantra. A tökéletességet, magát az isteni valóságot jeleníti meg. Zengetése tisztítja a tudatunkat, tisztítja az atmoszférát. Az OM minden mantra kezdete és esszenciája. Ismételgetése lenyugtatja az elmét, a testet energiával tölti fel, segít kiszakadni az érzékek világából, erősíti az elmélyülést.
A kereszt szimbólumhoz hasonlóan, viselőjének védelmet ad a negatív hatások ellen, segíti a lélek harmóniájának megtartását, védelmező mágikus szimbólum.


 ***

Az OM ősi szimbólum, a teremtés igéje, egy ősrezgés, mely eredetét tekintve öröktől való és az Abszolút Igazságot és a Legfelső Isteni Teremtőerőt képviseli.

Az „Om” három hangból tevődik össze, ezek az „A”, „U”, és „M”. Noha három szótagból áll, mégis minden dolgot tartalmaz – ezzel fejezi ki a világ hármasságát, plusz a három egységéből összeálló teljességet. A három hang sok tételt jelöl, de valószínűleg a legfontosabb a világmindenség hármas aspektusa, a test-lélek-szellem: Az „A” jelképezi a durva anyagi világot, az „U” az asztrálsíkot, az „M” pedig az elmén túljutott állapotot szimbolizálja.

Az OM ezen kívül a Harmadik Szem csakra mantrája is.

2 megjegyzés:

Káli Gopika írta...

Szép lett!!!Gratulálok! csak így tovább!!!(:-)

Ami írta...

Most találtam az oldaladra Arduinna fórumáról. Nagyon jó ez a minta, köszönöm, hogy közzé tetted! Viszem magammal!